A párválasztó kezdetekor a lányok még harmincöten voltak, de közülük csak egy nyerhet.
Eljött az idő, hogy a korona végre a győztes fejére kerüljön.
Amikor beválogatták a Párválasztóba, America még csak nem is álmodott arról, hogy valaha eljuthat a korona közelébe – vagy Maxon herceg szívéhez. Ahogy azonban egyre közeleg a versengés vége, és a palota falain túl fokozódik a fenyegető veszély, America rádöbben arra, hogy mennyi mindent veszíthet – és hogy milyen keményen kell küzdenie a vágyott jövőért.
"Egyik kezem Maxonéban pihent, arcomat a mellkasára fektettem. Ő a fejem tetején nyugtatta az állát, így forogtunk az eső zenéjére.
Abban a pillanatban biztosra vettem, hogy van közös jövőnk. Ha ilyen érzés, amikor együtt vagyunk, akkor valahogy rá fogunk találni az útra, amely visszavezet bennünket egymáshoz."

A könyv tartalma:
Hát elértünk az utolsó könyvhöz… a végére csak két lány maradt versenyben: America és Kriss.
Egy nagyon erős fejlemény van a könyvben: America rájön, hogy már nem szereti Aspen-t és Maxon-nal szeretne lenni, de ez is csak úgy egyik pillanatról a másikra. Egyik oldalon még, jajj, Aspen-nel milyen lesz az élet, ha ő lesz a férjem stb., a következőn pedig már tudja, hogy nem szereti Aspen-t. Csak így, minden előzmény nélkül.
Na meg a másik dolog: „nem én leszek az első, aki kimondja, hogy szeretlek”…ez most komoly??? „Te tedd le a telefont – nem, Te tedd le a telefont…” Ismerős? Nem csodálom… szóval ez egy elég kiakasztó momentum volt… Könyörgöm, ha szereted, akkor mondd ki!! Maxon erre vár az első könyv óta. És amíg tudjuk, látjuk, hogy Maxon szereti America-t, még a nélkül is, hogy kimondaná, addig America-n még egy felsőbbrendű jósnő se látná… szóval igen, ez is egy elég kiakasztó momentum.
Viszont a vége, az nagyon ütősre sikerült, ez igen!! A végéig, annyira fent tartja az irónő az izgalmakat, hogy még az utolsó oldalakon sem tudod kit választ Maxon. Nagyon-nagyon durva lett!!

Szereplők: ismét nem tudok újat hozzátenni, (itt elolvashatod az alap értékelést a szereplőkről) egy darab meglepetést okozott a könyv:
Celeste: Nagyon megkedveltem a végére, még talán jobban Marlee-t, olyan vicces és segítőkész a valódi jelleme.
Kriss: Ő is kedves, nem lehet nem szeretni, annak ellenére sem, hogyha az ember Maxon+America párosnak szurkol. Tud harcolni azért, amit akar, de nem áskálódva, egyenes az emberrel.

Értékelés:
America megint kiborító, úgy éreztem végig, hogy nem tudja a könyv visszahozni az első kötet 4,5-es értékelését, de a legeslegvégével sikerült neki!!
Az egész sorozatot nézve egy nagyon jól megkomponált, csodálatos és félelmetes háttértörténettel operáló könyv. Teljesen bele lehet élni magad, néha, mikor már nem olvastam elgondolkodtam, hogy én hányas is vagyok. Aztán eszembe jutott, hogy ja, sehányas… :)
Szóval igen, visszatért az a fél, de sajnos 5-öt nem tudok adni America miatt.

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése